„ROMBOLJATOK HOGY ÉPÍTHESSETEK”

KASSÁK LAJOS FOLYÓIRATAI ÉS AZ AVANTGÁRD MŰVÉSZET

Azzal kezdeném, a jelen pillanat és a kiállítás ideje között kontinuitás kedvéért, hogy olyan eseményen találkoztam Kassák Lajossal, amelyen éppen arra a korszakára nézett vissza, amelyikből ezek a folyóiratok származnak. 1964-ben a Hazafias Népfront zuglói helyiségében néhány volt barátja megemlékezett Kállai Ernőről, halála tizedik évfordulóján. Kassákon kívül Berda József költő, Mándy Stefánia költő és művészettörténész, és ha jól emlékszem Gyarmathy Tihamér festőművész beszéltek. Kassák meglehetősen önmagába zuhant, keserű öreg ember benyomását keltette, az arcán nagyon mély barázdákkal, amíg meg nem szólalt. Akkor viszont megváltozott: Kállai emléke az 1910-es évek végére, a húszas évek elejére vitte vissza, a fiatalságához. Egészen a harmincas évekig működtek együtt, több-kevesebb rendszerességgel. Kassák elmondta, hogy Kállait úgy ismerte meg, hogy rendszeresen és nagyon lelkesen eljött a Ma Váci utcai kiállítóhelyiségébe, és hamarosan egymás után vitte a barátait a Ma kiállításaira, beszélgettek a képekről, a kultúra és az ország aktuális helyzetéről, és Kállai írni is kezdett a Ma-ba. Kassák, aki, mint később hallottam, sohasem állt különösebben barátságos ember hírében, meghatottan beszélt Kállai Ernőről.

Mi indította Kassákot, akkor fiatal költőt és írót -28 éves volt - arra, hogy A Tett címmel 1915-ben irodalmi és politikai folyóiratot adjon ki? 

Néhány évvel korábban - ez nagyon ritka vállalkozás volt – gyalogosan bejárta Európát. Látni és tudni akarta, mi van az ország határain kívül. Bár elsősorban a társadalom legalját, a menhelyeket és segély-forrásokat tudta megtapasztalni, Szittya Emilnek köszönhetően, akivel összesodródott az úton, brüsszeli és párizsi múzeumokba is eljutott. Megfigyeléseinek az élessége talán annak is köszönhető volt, hogy nem tudott nyelveket. Önéletrajzában beszámol erről az útról, amelynek során, ha nem is találkozott a korszak meghatározó személyiségeivel, sok mindent megfigyelt. Jól látta, hogy sok hozzá hasonlóan érző és gondolkodó ember van szerte Európában. Eleinte a Szociáldemokrata Pártokban, később már az Első Világháború alatt, ezektől balra találta meg virtuális közösségét, ami néhány év múlva valódi kapcsolatrendszerré vált.

Kassák első szerkesztői vállalkozásának sok szerteágazó gyökere volt, de az egyik legfontosabb kétségívül Osváth Ernő volt. A Nyugat volt az az irodalmi bástya, amit Kassák meg akart hódítani, de amelyik eleinte bevehetetlennek tűnt. Hogyhogy, kérdezte Osváthot 1911 táján, nem kellenek az én verseim, miközben a Renaissance leközli őket? Nos, a Nyugatot itt szerkesztjük, felelte Osváth, a Renaissance-ot pedig mások, valahol egy másik utcában. Ez kemény lecke volt Kassáknak, nem csak a verseiről, hanem a szerkesztői munkáról és hatalomról is. Nem törte meg, hanem inkább feltüzelte. Irodalmi céljai abban összpontosultak, hogy Osváthot le kell győznie.

Ahhoz, hogy saját lappal álljon elő, természetesen még sok minden kellett. Nem csak egyre nagyobb irodalmi ismertség és gyakorlat, hanem egy sor körülmény: Szittya ismételt felbukkanása, ötletei pénzügyi forrásokról, és beszámolója a német baloldali ellenzékről, Ludwig Rubiner, Ivan Goll, és főként Franz Pfemfert tevékenységéről; különféle új lapok érdeklődése Kassák írásai iránt, és talán legfontosabbként a háború. Kialakuló csoportja – nem utolsósorban Osváth segítségével, aki figyelmébe ajánlotta egyik fontos későbbi szerzőjét, György Mátyást – a háborúban magára maradt, sem a szociáldemokraták sem más politikai erő által nem támogatott generáció saját hangját akarta hallatni. Kassák végül a Nyugatban is publikált, sőt éles vitát folytatott Babits Mihállyal, aki támadta a Tett programját, mondván, hogy a szabadság, ha programmá teszik, már kényszerzubbony, és a forma elvetése nem más mint újabb forma: a Tett szerzői mintegy bekormozzák az arcukat, hogy felnőttnek látsszanak. Kassák „A rettenetes nagy hamu alól Babits Mihályhoz” címmel írt maró választ erre, amit Osváth közölt a Nyugatban.

Kassák eljárt a SzocDem párt egyletébe, és a Galilei Körbe, a Társadalomtudományi Társaságba, Szabó Ervint olvasta és meglátogatta, gyakorlatot szerzett a vitatkozásban, barátait megkérte, hogy fordítsanak le neki német és más idegennyelvű cikkeket. Át akarta látni, kik állnak a háború mögött, és kik azok, akik valóban ellenzik. 

A Tett, a berlini szocio-anarchista Franz Pfemfert Die Aktion című lapjának címét és autonómiáját vállaló folyóirat 12 pontos programja a teljes függetlenséget hirdette meg, deklarálta a háborúellenességet, a művészeti izmusok (mint polgári művészet) elvetését, a tudományok iránti nyitottságot, és az alkotó erők feltétlen szabadságát. 1916 nyarán Kassák nemzetközi számot jelentetett meg, amelyben szerb, francia, orosz és más olyan szerzők műveit közölte, akiknek hazája a Monarchia háborús ellensége volt. Ugyanezt Franz Pfemfert is megtette Németországban, be is tiltották a lapját, ő azonban a tiltás ellenére zavartalanul tovább publikálta. Kassák ezt nem tehette meg. Amikor kézhez kapta a magyar királyi belügyminiszter rendelkezését a Tett betiltásáról, „a hadviselés érdekeit veszélyeztető tartalma miatt,” egyetlen lehetősége volt, hogy előre menekül: új lapot indít. Ennek a Ma címet adta.

A Ma már Budapesten, 1916 és 1919 között is új hang volt. „Irodalmi és Képzőművészeti Folyóirat”, mivel Kassák látta, hogy a cenzorok a szövegekre figyelnek, és nem érzékelik a képzőművészet, főként az expresszionizmus lázadó hangsúlyait. A Ma címoldalain többek között Bortnyik, Nemes-Lampérth, Franz Marc, Mattis-Teutsch, Tihanyi Lajos expresszionista grafikái, illetve festményei jelentek meg, és Kassák az első számban (feltehetően a berlini Der Sturm példáját követve) bejelentette, hogy a Ma, amely kizárólag „megalkuvástól mentes művészi anyagot” közöl, kiadóhivatalt is létrehoz, amely könyveket ad ki, „művészi reprodukciókat” terjeszt, matinékat fog rendezni, és minden módon menti a művészi értékeket „a tőke elnyomorító ereje alól.”

A Ma olvasottsága és rendezvényeinek a látogatottsága bizonyította, hogy ez a független új hang széles körben érdeklődést keltett. Kassák tágította a Ma spektrumát: 1918 február 1-én Bartók szám jelent meg; szeptember 15-én bejelentette, hogy megkezdődött a Ma színészképző szabadiskolájának második éve, és a „legújabb törekvésű külföldi irodalom, képzőművészet, és zene reprezentatív kiadványait” raktáron tartják, s ezek megtekinthetők. „Világszemléleti különszámot” adott ki a háború vége, és az Őszirózsás Forradalom üdvözlésére. 1919-től A Ma „aktivista folyóirat” volt, így mentve át a betiltott Tett-et. A Tanácsköztársaság alatti története külön fejezet, amelyből nemcsak az 1919 május 1-i pirosbetűs címlapú „Demonstratív Különszám” emelkedik ki, hanem a budapesti Ma talán legfontosabb Kassák cikke, a „Levél Kun Bélának a művészet nevében”, válaszul Kunnak egy lekicsinylő megjegyzésére. Noha a cikk vége felé azt írja, hogy “nyugodtan és tárgyilagosan” szólt Kun Bélához, valójában hevesen és indulatosan hívja fel a kommunista vezető figyelmét arra, hogy ő és társai már régen a magyar kommunizmus harcosai voltak, amikor Kun még távol, Moszkvában működött. Kassák világosan elhatárolja magát a pártérdekeket szolgáló művészettől: a művészet nem az osztályharc eszköze, s nem is öncélú formajáték. Noha minden függetlenségi törekvése mellett ambicionálta, hogy a Ma a Kommün vezető folyóirata legyen, ez a cikk függetlenségi nyilatkozat volt.

Kassák fájdalmát, amiért emigrálnia kellett, a Ló meghal, a madarak kirepülnek című költeménye fejezi ki drámai erővel a Bécsben meglepően hamar, újra megjelentetett Ma-ban. Bécsben Kassák valóban európai jelenlétre tett szert. Nemcsak nemzetközi anyagot adott közre fordításban és reprodukciókban, amit a Magyarországra csempészett példányokban otthon is olvashattak, de a Ma hátlapján ugyanúgy hirdette a francia, német, belga, holland, jugoszláv, cseh avantgárd folyóiratokat, amint azok is hirdették a Ma-t. Ez egyedülálló a huszadik századi magyar kultúra történetében. Kassák integrálta folyóiratát a kubizmus, dadaizmus, konstruktivizmus és szürrealizmus nemzetközi áramlataiba. Ekkor már világosan látta, hogy az avantgárd folyóiratait mindenütt messziről fel lehet ismerni a vizuális megjelenésükről, akár olvassa valaki a szövegeket ezekben a lapokban, akár nem. A Ma bécsi címlapjai szinte mind konstruktivisták, világosan betagolódva ebbe az akkor már nemzetközi hálózatba, és ugyancsak világosan elkülönülve a polgári folyóiratok tipográfiájától és vizuális megjelenésétől.

Kassák a szüntelenül változó nemzetközi avantgárd térben navigált. 1922-ben Németh Andorral közösen kiadta a 2x2című folyóiratot, amelynek csak egy száma jelent meg, és Moholy-Nagy Lászlóval közösen az Új művészek könyvét. Ugyanakkor Barta Sándor, aki Kassákot nem találta elég baloldalinak, kiszakadt a Ma köréből és Ék, majd Akasztott ember címen adott ki a berlini dadaizmushoz közel álló folyóiratot. 

A pénzügyileg rendkívül nehéz bécsi évek után az 1926-os amnesztiával hazatért, és remélte, hogy ismét zökkenő nélkül folytathatja a munkát. Dokumentum címmel adott ki új folyóiratot, Művészeti és társadalmi beszámoló alcímmel, de látnia kellett, hogy a hazai közeg megváltozott. Nem volt élénk érdeklődés a generációs hang, a nemzetközi témák iránt. Pedig nemcsak Illyés és Déry, hanem Walter Benjamin, Paul Eluard is a szerzők között voltak, és irodalom mellett filmről, fotóról, és építészetről szóló cikkeket is közölt. Az avantgárd azonban a nemzetközi színtéren is pragmatikusabb irányzatoknak adta át a helyet. Kassák megértette, hogy ez a folyóirat nem illik az új, konszolidált világba, és 1927-ben beszüntette. Következő lapja és a mozgalom, amit köré szervezett, a Munka, már az itt látható avantgárd korszak utáni, új fejezet.