Vaszary Alkotóműhely

A Vaszary Alkotóműhely a Vaszary Galéria közösségi tere, ahol a művészetet nemcsak nézzük, hanem felfedezzük, megtapasztaljuk és saját alkotásokon keresztül továbbgondoljuk. A kiállításokhoz kapcsolódó programokon a művekről beszélgetünk, kísérletezünk, majd különböző anyagokkal és technikákkal saját elképzeléseinket is megvalósítjuk. A foglalkozások során minden korosztály számára fontos, hogy legyen lehetőség a szabad alkotásra, a kíváncsiságra és az önálló felfedezésre.
01

MÚZEUMPEDAGÓGIA


Az aktuális kiállításokhoz kapcsolódó foglalkozásokon a gyerekek játékos, élményalapú módon találkoznak a műalkotásokkal. A kiállítótéri felfedezést minden alkalommal alkotómunka követi, amelyben a látottakból, a művész gondolataiból vagy egy-egy érdekes motívumból kiindulva saját munkák születnek.
01

ÖTNAPOS NYÁRI MŰHELYFOGLALKOZÁS


A nyári műhely egyhetes, bejárós alkotóprogram gyerekeknek és fiataloknak. Egy-egy közös témát járunk körül különböző nézőpontokból, miközben változatos művészeti technikákkal és anyagokkal kísérletezünk. Az öt nap alatt minden résztvevő saját ötleteit is megvalósíthatja, a hét végére pedig egy közös bemutató áll össze a megszületett munkákból.
01

VENDÉGSÉGBEN VASZARYNÁL


A programot nagycsoportos óvodásoknak ajánljuk. A gyerekek játékos felfedezőúton ismerkednek a galéria műveivel és Vaszary János világával, majd a látottakhoz kapcsolódó alkotófoglalkozáson vehetnek részt a galériában vagy a villa parkjában. A program tartalma és témája előzetes egyeztetés alapján a csoport életkorához és érdeklődéséhez igazítható.
Időtartam: 60 perc 
Ajánlott létszám: 10–25 fő
01

ALKOTÓFOGLALKOZÁS ISKOLÁSOKNAK


Az iskolás csoportok számára az aktuális kiállításokhoz kapcsolódó, korosztályra szabott programokat kínálunk. A művek felfedezését beszélgetés, játékos feladatok és alkotás követi, így a gyerekek nemcsak megismerik a kiállítás világát, hanem saját élményeiken és alkotásaikon keresztül kapcsolódhatnak hozzá. A foglalkozások témája és az alkalmazott technika az aktuális kiállításhoz és a csoport életkorához igazodik.
Időtartam: 60 perc
Ajánlott létszám: 10–25 fő
01

CSALÁDI ÉS KÜLÖNLEGES ALKALMAK


A Vaszary Alkotóműhely családok, baráti társaságok és közösségek számára is kínál kreatív programokat. Születésnapokhoz, családi eseményekhez és egyedi alkalmakhoz a kiállításokhoz, a művészekhez vagy a résztvevők érdeklődéséhez kapcsolódó programokat állítunk össze.
Programajánlatunkért keressen minket bizalommal!
Image
Image
Image

ELÉRHETŐSÉG

Az alkotófoglalkozásokra a
+36-30/4744-448 telefonszámon
vagy a
e-mail címen lehet jelentkezni.
 

Programok

2026. szeptember 5., szombat 15.00

Vaszary Napernyőműhely

Amíg a szülők a tárlatvezetésen vesznek részt, a gyerekekkel az alkotóműhelyben egy kis napernyőgyárrá változunk. Megismerkedünk Vaszary János tengerparti képeivel, amelyeknek visszatérő motívuma a napernyő, majd saját, egyedi díszítésű papír napernyőt hajtogatunk.

A tárlatvezetés befejezését követően pedig a család minden tagja csatlakozhat az alkotói folyamathoz.

A foglalkozás 6 éves kortól ajánlott.

A részvételi díj (festőjegy): 2 000 Ft/fő.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Jelentkezés, információ: Nyitrai Orsolya múzeumpedagógus

Tel.: +36 (30) 474-4448

E-mail: muzeumpedagogia@furedkult.hu

Vaszary Galéria 8230 Balatonfüred, Honvéd u. 2-4.

facebook.com/groups/vaszaryalkotomuhely

 

--------------------------------

2026. szeptember 19., szombat 15.00

Vaszary öltögető

Amíg a szülők a tárlatvezetésen vesznek részt, a gyermekek az alkotóműhelyben Vaszary János szecessziós művészetéhez kapcsolódó motívumokkal ismerkednek. Az iparművészeti mintavilágából kiindulva színes fonalakkal, egyszerű öltésekkel és textilfilccel saját mintákat készítünk textilre.

A tárlatvezetés befejezését követően pedig a család minden tagja csatlakozhat az alkotói folyamathoz.

A foglalkozás 6 éves kortól ajánlott.

A részvételi díj (festőjegy): 2 000 Ft/fő.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Jelentkezés, információ: Nyitrai Orsolya múzeumpedagógus

Tel.: +36 (30) 474-4448

E-mail: muzeumpedagogia@furedkult.hu

Vaszary Galéria 8230 Balatonfüred, Honvéd u. 2-4.

facebook.com/groups/vaszaryalkotomuhely

Image
Image
It speedily me addition weddings vicinity in pleasure. Happiness commanded an conveying breakfast in. Regard her say warmly elinor. Him these are visit front end for seven walls. Money eat scale now ask law learn.

Opening Hours

Tuesday ‒ Friday: 09:00 ‒ 17:00
Friday ‒ Monday: 10:00 ‒ 20:00